Matievics Családi Borászat és Vendégház
Matievics Családi Borászat és Vendégház (Szálka) leírása
Igazából véletlen történt az egész. Nem terveztünk borral foglalkozni. Nem tudunk sok generációs hagyományokkal büszkélkedő pincét, szőlőt felmutatni, nagyszüleink-dédszüleink nem voltak híres borászok. Néhány éve annyit jelentett nekünk a bor, mint a legtöbb embernek a barátaink között. Szerettük vásárolni, kóstolni, inni, okosakat mondani róla - soha igazán bele nem gondolva, hogy mit is jelenthet a "bor" a hangulatos - és persze nagyon komoly hozzáértést felmutatni vágyó - iszogatáson túl. És ez így volt 2009 nyaráig. Pontosabban, voltak előjelek, amik feltűnhettek volna. Esküvőnket tervezve egy barátunk azt mondta, hogy ne a vendégekkel-családdal foglalkozzunk, hanem szóljon rólunk, találjuk ki, mi az, amit szeretünk, és szervezzük aköré az esküvőt. Azt válaszoltuk neki, hogy "hát például szeretünk borozni". Így került az esküvőnk Badacsonyba. Azután nászajándékba kaptunk egy láda bort, a majdani nevezetes évfordulókra - eszünkbe sem jutott, hogy néhány év múlva már a saját pincénkben várhatja az utolsó a palack az ötvenediket. Bár a szőlő művelése vagy a borkészítés egyáltalán nem tartozott a terveink közé, a természet, a városi élet mindennapjaitól elszakadás egyre fontosabbá vált számunkra, ennek része volt, hogy elkezdtünk lovagolni, és saját lovakat is szerettünk volna tartani. 2009-ben ehhez kerestük a megfelelő területet - először Budapest környékén, majd egyre távolabb. Barátainkon keresztül találtunk Szálkára - erre a lovas és minden egyéb szempontból idilli, gyönyörű falura - és innen már nem sok hiányzott, hogy beteljesüljön az álom - vagy annak első lépése -, és rátaláljunk egy olyan helyre, amit kerestünk. Ami történetesen (bár akkor még megműveletlen), besorolása alapján legelő és szőlő . És ha már szőlő, akkor miért ne telepítsük be, és miért ne vágjunk bele a borászkodásba? A későbbiekben beszámolunk az első lépésekről: az első (utólag visszatekintve meglehetősen nevetséges) vásárlásról a gazdaboltban, az első borunkról, amit a nagymamánál leszüretelt szőlőből készítettünk, miután (még szőlővel a teherautón) beugrottunk egy barátunkhoz, hogy megkérdezzük, hogy hogy kell bort készíteni, és akitől azt is megtudtuk, hogy mi az a kotyogó. És arról is, hogy milyen sokat jelentenek nekünk azok az emberek, akiket itt ismertünk meg, akik segítetettek és azóta is segítenek megtenni az első lépéseket.
